A köztéri káosz és önkény új budapesti jelképe: Szűz Mária

maria_5

Újabb szobrot adnak át Budapesten! Most egy négyméteres Mária-szobrot a Budavári Palota előtt. A hetiBetonnak nem asztala az oknyomozó újságírás, de azért egy Google-keresést megengedtünk magunknak, hogy megtudjunk valamit arról, hogy kik-mit-miért? A következők derültek ki:

  • A Mária-szobor állítását az „Immaculata Alapítvány a Köztéri Szobrok Emeléséért” elnevezésű közhasznú alapítvány kezdeményezte.
  • A szobor elkészítésének és felállításának 60 millió forintos költségét adományokból fizetik ki.
  • A szoborállítást Tarlós István a főpolgármesteri keretéből 10 millió, Schmitt Pál a köztársasági elnöki közcélú felajánlásaiból először 4 millió, majd további 6 millió, az MMA pedig 3 millió forinttal támogatta.
  • Ez azt jelenti, hogy a 60 milliós összköltségből 23 millió forint biztosan közpénz.
  • Az alapítvány által 2012-ben gyűjtött 85 ezer forintnyi 1%-os felajánlások alapján ennél valójában többről lehet szó, de ez már az igazi újságírók dolga.
2012–2013 sorozatából.

Persze, az Immaculata Alapítvány nem egyenlő a kormánnyal, tehát a Mária-szobrot nem a kormány állítja. Ugyanakkor ne gondoljuk azt, hogy csak mert látszólag egy civil szervezet áll a projekt mögött, ahhoz a kormánynak ne lehetne köze!

Próbált már valaki négyméteres szobrot állítani a Palota elé? Na ugye.

Nem könnyű, hiszen a Budavári Palota a Világörökség része, mi több, állami tulajdon. Így az a civil szervezet, amely szobrot kíván állítani Budapestnek egy ennyire kitüntetett pontján, több, egyébként a Fidesz-KDNP által létrehozott és részben kézi vezérelt hivatalon kell, hogy átvergődje magát. Ez legalább annyira elképzelhetetlen egy civil szervezetről, mint hogy például úgy kalapozzon össze egy év alatt 60 millió forintot, hogy előző évben az 1%-os felajánlásokból 85 ezret sikerült csak. Összességében kijelenthető, hogy a kezdeményezés gyanúsan inkább politikai aktus, mint civil kezdeményezés. Éppen ezért egészen másról van itt szó, mint amiről a lelkes támogatók írnak a szobor honlapján:

„A szimbólum – anya gyermekével – egyetemes, mindenki a magáénak érezheti. A helyszín kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy a jelkép és üzenete mindannyiunk számára elérhető legyen.”

2012–2013 sorozatából.

Lárifári! Magyarországon vallásszabadság van, ehhez képest az ország egyik kiemelt pontján állítanak fel jelentős mennyiségű közpénzből egy olyan négyméteres szobrot, amely leginkább csak egyetlen felekezethez köthető. Nehéz ezt a fejleményt nem a kormány köztéri hadjáratának részeként értelmezni, amelynek során rég nem tapasztalt tempóban állítanak fel és vissza szobrokat, neveznek és formálnak át köztereket. Nem szabad alábecsülni ezeknek a lépéseknek a jelentőségét: ha a politikai vezetés új emlékművet állít, azzal új normát legitimál; ha egy emlékművet ledönt, akkor az az által reprezentált normát megtagadja.

A kormány felfedezte Széll Kálmánt, ezért kormányprogramot nevezett el róla, és átnevezte a Moszkva teret is. A kormány felfedezte Bethlen Istvánt, ezért Bethlen-szobrot emelt, Bethlen-konferenciát szervezett a Parlamentbe és Bethlen-monográfiát ad ki. A kormány felfedezte Makovecz Imrét, ezért Makovecz-stadiont épít, és kormányhatározatot fogadott el Makovecz kanonizálásáról. A kormány elhatározta a Kossuth tér 1944 előtti arculatának visszaállítását, ezért elbontotta a Károlyi- és a Kossuth-szobrot, helyükre pedig az egykor ott állt emlékművek másolatait emelte fel.

Mindez ráadásul a szobroknak is árt: megítélésükkor így fontosabb szempont lett az, hogy milyen eszmei értéket jelenítenek meg; az pedig, hogy hogyan, tehát milyen művészi eszközökkel, háttérbe szorul. Ezáltal tulajdonképpen megszűnnek képzőművészeti alkotásnak lenni, felülemelkednek a kritikán.

A Mária-szobor esetében is felesleges arról beszélni, hogy az elhibázott elhelyezés miatt Pestről csak egy kis csík látszik, a Várból viszont egy nagy fenék. A kontextus miatt akaratlanul politikai gesztusnak minősül, amely vallási-spirituális és művészi értékek helyett egészen mást szimbolizál itt, a város tetején:

A köztér feletti uralom egyre önkényesebb mivoltát.

Ez azonban kifejezetten veszélyes játék, hiszen ha a kormányt megdönteni vágyó Szolidaritás szeptemberi akciójára gondolunk, amelynek során felállítottak és ledöntöttek egy Orbán-szobrot, akkor azt láthatjuk, hogy a baloldal pontosan ugyanazokban a keretekben gondolkozik, mint az általa elítélt Fidesz-KDNP. Nem kérdéses, hogy mi lesz az elmúlt években átnevezett utcákkal, hogy mi vár a felállított emlékművekre, így a Mária-szoborra is, ha a Fidesz elveszíti a választásokat. Pontosan ettől intett óva Wehner Tibor művészettörténész, amikor azt írta, hogy:

„Ez a kor avult ismételgetések helyett [...] úgy hagyhatna nyomot utókorának, ha nem emelne szobrokat és emlékműveket. Az üresség felmutatása, a nyomtalanság keltése által teremthetne adekvát korképet: [...] kitágulhatnának és kitisztulhatnának terei."

A pártok olyan köztérpolitikába kezdtek bele, amelynek eredményeképp akár négyévente teljesen újra kell írniuk a városokat, újabb és újabb nemzeti gödröket hozva létre. Pedig egy demokratikus rendszer ilyet nem tehet, de nem is szorul rá: egyrészt, nincs szüksége a köztereken keresztüli propagandára, hiszen nem akar semmit ráerőltetni állampolgáraira, másrészt, megtűri a neki nem tetsző emlékműveket, hiszen megtűri a neki nem tetsző nézeteket is.

;